Hivatalosan 1990-ben alakult meg a Magyar Continental Singers. 

A csoport folyamatosan várja a 16 és 35 év közöttiek jelentkezését.

A Continental Singers minden koncertje egy ünneplés, az élet, a reménység ünnepe. A dalok, a prózai betétek mély, bibliai mondanivalóval bírnak, mely hatására valóban életek változtak meg és emberek ezrei kaptak nem csupán zenei élményt, de lelki feltöltődést, reményt és célt az újrakezdéshez.

Egy turné nem csak a közönség felé szolgálat, hanem szolgálati lehetőség a csoport tagjai felé is, akik több hetet töltenek el együtt. Erős, megalapozott barátságok szövődnek, amelyek a turné után is megmaradnak. A sok év alatt számos vezetőt képeztünk ki: Demény Géza, Somlyai Zsombor, Weller Barnabás, Kánászi-Nédó Tibor és Szentpétery Mózes álltak az elmúlt 23 évben a felnőtt csoportok élén. 

A Magyar Continental Singers közel 38 éves történelme alatt 20 stúdióalbumot adott ki, 82 turnét szervezett, 800-nál is több fiatalra gyakorolt hatást csoportjaiban. A több mint 1300 koncertje alatt közel 320.000 ember életét érintette meg Isten üzenetével a zenén keresztül.

Mindezért Istené a dicsőség!